Sziasztok! A Galaxy War – A Szaleán Szövetség regényem
hibajavításával kész vagyok. Most lesz tördelve, formázva, STB. Ez el fog
tartani egy darabig, de elméletileg januárra kész lesz, ami annyit jelent, hogy
akkor fogom a kiadóhoz feltölteni.
Addig is a már elkezdett folytatáson dolgozom. Címe még
nincs egyelőre S. S. II név alatt fut!
A Galaxy War – A Szaleán
Szövetség fülszövege:
Drágo Rex meghalt. A drakonidák megnyerték a háborút. Így bizonyították
kitartásukat és hűségüket a Szaleán Szövetségnek.
Egy évvel a háború befejezése után a Dárius Géjn néven
ismert Ős felkeresi álmában a bázisadmirálist. Az annunaki hálája jeléül közli
Ten’Go’Ránnal, hogy még nincs vége. Ami eddig történt csupán a jéghegy csúcsa.
Az S. S. II fülszövege ez lesz: Tárosz a Wulárán a Hathor biohajó
támadásába majdnem belehalt. Túlélését egy Ősnek köszönhette. Ez az Elsők, még
ha csak ideiglenesen is, de eléggé megemelte a drakonida rezgésszintjét, hogy
nagyon rövid ideig emelkedett állapotba fel tudja venni a harcot egy hathorral.
Két évvel a Wulárái csatát követően Tárosz végre engedélyt
kapott a Talon IV. közelében eltűnt drác királynő felkutatására. Ádárá Káifá 13
évvel ezelőtt menekült el a pusztulásra ítélt városhajóról melyet a Főprogram
névre halogató mesterséges intelligencia fertőzött meg. (Ádárá ebben a regényben tűnt el: Halál kommandó Metamorfózis)
A Szaleán Szövetség II két évvel ezek a regének után játszódik:Nemezis: A lázadás hajnala(Metamorfózis folytatása) és Inferno A végzet napja(Nemezis folytatása)
És egy évvel ezután:GALAXY WAR I. II. & III. Kiegészítő Plusz történet GALAXY WAR: Weron
Szaleán Szövetség II
1.
fejezet bevezető - Múlt
Tárosz belépett a Wulárá atmoszférájába. A teste még a
felemelkedett állapotba izzott, viszont a rezgésszintje, lassan de biztosan csökkent.
Félúton járhatott a felszín és az űrpereme közt mikor érezte, hogy az
ideiglenesen megnőtt energiaszintje nagyjából a felére csökkent. Néhány
kilométerrel a felszín felet már csak sárgásan pislákolt. Tudta, nem tart
sokáig és ismét fizikai lesz, ha ez bekövetkezik akár csak egy méterrel a cél
elérése előtt nem élné túl a becsapódás körülményeit. Néhány száz méter
magasságban már csak vörösesen izzott. Közvetlen a becsapódás előtt már csak
pislákolt a teste és ezzel egyűt az eszméletét is elvesztette.
Aurél Csillagöv, Aurélia
belső világ
Goor és Xetrim a Fény
Templomát és a főszigetet összekötő földhídon beszélgettek.
– Nem hittem annak a
pókszerű lénynek, hogy is hívták? – kérdezte a táárk.
– Démon. – válaszolta egy
hangon a terrai.
– Á igen elég… különleges… hát érted? – mondta akadozva Goor
miközben kereste a megfelelő szavakat.
– Nyugi értem én! – válaszolta Xetrim
elnyújtva a szavakat, majd mind a ketten megfordultak.
Már majdnem leléptek a
hídról mikor egy vörös szempár megjelent előttük. Néhány pillanattal később a
hozzájuk tartozó test is szép fokozatosan láthatóvá vált.
– Elnézéseteket kérem
nemes lelkű Őrzők… Dáriusz Géjn kíván beszélni veletek. – mondta a madárszerű
lény.
– Majdnem a szívbajt hoztad rám ezt ne csináld többet! – kiabálta Xetrim.
–
Bocsánatért fohászkodom rég voltam megtestesült. – magyarázta a Sóózóó harcos,
majd egyszerűen anyagtalanná vált.
– Mit képzelnek, ezek azt hiszik, mert pár
millió évvel előttünk járnak, hogy… - Csillapodj le Xetrim! Azt hiszed, hogy én
talán elfelejtettem, hogy mit csináltak ezek a lények mikor első alkalommal itt
jártunk? Egyenesen kinyírtak! – morogta szinte már vicces hangon Goor.
– Igen
emlékszem és később mikor majdnem belezuhantál a gázóriás csillagszerű magjába
még jó hogy volt rajtad EXO. – mondta a terrai.
– Hát igen, de az nem ugyanaz.
Akkor mikor ez történt Dudzsákot megszállta az a nyomorult arakata – majd
vigyorogva folytatta: - de szerintem Jánusz busásan megfizetett, azért amiért a
DCRről letaszított a mélybe.
1. fejezet - Két évvel később
- A becsapódás majdnem megölt nem sokon
múlott. A testem eléggé szétroncsolódott, hogy még ha ideiglenesen is, de
kiléptem a testemből. Így láthattam és hallhattam mindent, ami körülöttem
történt. Emlékszem elég nagy volt a felhajtás végettem. Ezek az őrültek egy
Tribián rombolóval jöttek értem. Oké hogy a bázis fekvéséhez képest nagyjából a
bolygó túloldalán értem földet, de akkor is egy Tribián bármelyik kisebb
szállító is megtette volna. Na, mindegy, szóval az a nagy monstrum a testem
felett állapodott meg persze több tíz méter magasságba. Így az egész környék
árnyékba borult, és még ha az asztráltestemmel nem is érzékeltem a hideget,
mint kellemetlen tünetet mégis tudomást szereztem róla. Bár ha belegondolok a
sivatagba, éppen akkor úgy hetven fok körül mozoghatott a hőmérséklet, míg az
így létrejött árnyékban már kellemes húsz fokra csökkent, úgy körülbelül.
Néhány másodperc elteltével több tucat lény ereszkedett le. A legtöbben
zeturánusok voltak, de volt közte néhány táárk és egy mártor. Majd az első
Plazmanyelő, aki odaért a testemhez csinált valamit. A következő pillanatban
egy erős rántást éreztem. Ezután a porhüvelyembe zuhantam. Később a bázison
ébredtem fel. Hála a kis szuper Nanoidjaimnak köszönhetően gyorsan talpra
álltam. Később megtudtam, hogy Téosz akkoriban mikor létrehozta ezeket az
úgymond újgenerációs náno robotokat csak drakonidáknak és persze az
uralkodóinak szánta. Ezért úgy alkotta meg őket, hogy csak a mi fiziológiánkat
fogadják el. Ezek a Nanoidok nem véletlenül kapták a szuper jelzőt. Nem csak a
különböző kórokozóktól óvnak meg, segítenek az emésztésben és felgyorsítják a
gyógyulást, hanem még a fénynél is gyorsabban… jóval gyorsabban közlik a test
információit az agyból bármely végtagba. Ezt úgy érik el, hogy a mikroszkopikus
robotokat egy mikró warptér veszi körül és az üzenetek, amiket rajta keresztül
küldenek szinte a fény milliószorosával is képes terjedni. Nem beszélve arról a
kepeségükről, hogy akár egy DNS szálból is képesek újra előállítani az
elpusztult testet én vagyok rá az élő példa. Ezek képeségek birtokába kis híján
felérünk, az Őrzök erejével.
Két évvel később.
Gúúrdáán közelében
felfénylett a tér, majd az azon keletkezett repedésből kilépett egy kék fényben
derengő hajó. A gép fokozatosan lassított, majd megközelítette a Nagy
Hajógyárat. A hajó az egyik hangárbejárat előtt megállt. Ezzel egy időben a
hatalmas zsilipkapuk félrecsúsztak és láthatóvá vált a mögöttük rejtőző
világoskék atmoszféra visszatartó pajzs. Még mielőtt teljesen leállt volna a
hajó a kapubejárat széleiről kilövellődtek vörös fénynyalábok egész pontosan
négy. Majd ezek ráfokuszáltak és bevezették a nagy testet a hangárba. Miközben
áthaladt az atmoszféra visszatartó pajzson az enyhén hullámzott, mint egy tó
felszíne.
A gép leszállt az egyik platformra,
majd kiengedte a rámpáját, majd ketten jöttek le rajta egy terrai ember és egy
táárk. Alighogy leértek eléjük lebegett egy droid.
– Szép napot uraim. Kérem,
mutassák fel az ID kányáikat. – mondta a droid.
A táárk a jobb alsó karját a
kis gép elé tartotta, majd a tenyere felett megjelent egy kis hologram. Az
ember ugyanezt tette.
– Ezek is megfelelnek? - kérdezte a táárk.
–
Természetesen. – mondta a droid miközben átvilágította a hologramokat. Köszönöm
uraim. Szép napot kívánok. – válaszolta, majd tovább lebegett.
– Sosem fogom
megszokni ezt a sok lebegő izét. – mondta savanyúan Xetrim.
– Csak nyugi én sem
rajongok értük. – intette csendre Goor a társát. Néhány másodperccel később a
hajó, amivel jöttek behúzta a rámpát, majd felszállt és ugyanúgy és ugyanott
hagyta el a hangárt, mint ahol érkezett.
Valamivel később a Traidon nevű
szállító utasterében.
– Mi nyomaszt? – kérdezte Téosz.
– Á semmi. – válaszolta
Tárosz.
– Ne csináld már. Lehet, hogy egy kívülállót meg tudsz téveszteni, de
nem egy Alomtestvért. – érvelt Téosz.
– Igen igazad van. Végül is… nem tudom.
Talán inkább az zavar csak, hogy két Őrző is elkísér minket és még talán az is
zavar kicsit, ahogy alakultak a dolgok. – mondta Tárosz.
– Tudtommal a te
ötleted volt. – szólt közbe Déjlosz.
– Hát ... igen bár én nem egészen, így
képzeltem el ezt az úgymond mentőakciót. – válaszolta Tárosz.
– Na, látod, ezt
elhiszem neked! – mondta nevetve Déjlosz.
– Tudhattad volna, hogy Víídzsá
király milyen és hogy őszinte legyek én is így csináltam volna. – tette hozzá
Dzsálon.
– Nem úgy étem mármint nincs semmi bajom azzal, hogy mi leszünk a
segédeik. Végül is hála a szuper Nanoidoknak a mi fajunk az egyetlen, amelyik
fel tudja venni a versenyt az Őrzőkkel. Dzsenei! Igazából az zavar, hogy ekkora
felhajtást csinálnak. Szívem szerin csak hatan indultunk volna útnak. – mondta
befejezésül Tárosz.
Xetrim és Goor a Gúúrdáán egyik dokk
megfigyelőjéből néztek egy távolodó szállítót.
– Abban a távolodó gépben
vannak. – mondta Goor kinyújtott jobb felső karral.
Xetrim lehunyta szemeit úgy
válaszolt: - én is érzem… mintha épp vitatkoznának valamin. – tette hozzá
mosolyogva, majd kinyitotta a szemeit.
Goor széttárta mind a négy kezét.
–
Ideje indulnunk. - mondta egy hangon.
– Biztos vagy benne, hogy így kéne ezt
csinálni? – kérdezte Xetrim.
– Nyugi már megbeszéltem a kapitánnyal. –
válaszolta vigyorogva a táárk, majd felfénylett a tér körülöttük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése