Kilenc
órával később: Szimá felállt: - Szóval az itt elhangzottakkal mindenki
egyetért? – kérdezte erőteljes, de fáradt hangon.
A teremben tartózkodók mid
egy szálig igenlő választ adtak, majd felálltak és a fajukhoz illő módon
elbúcsúztak. A helységben tartózkodó három drakonida ökölbe szorított kezével
mellbe vágta magát és meghajolt. A drácok mélyet biccentettek a fejükkel. A prewoc
mélyen meghajolt. A qwill nő mind a három pár kezének hat – hat ujját
összeérintette, mintha mindegyikben egy képzeletbeli piramist tartana, majd
mélyen meghajolt. A brill nő mind fő és további két pár másodlagos kezét összetartva
mélyen meghajolt. Az umnita nő összekulcsolta, majd hasára fektette kezeit és
ezután nagyon mélyen meghajolt. Ezt követően Szimá, Xetrim és Goor kivételével
mindenki elhagyta a termet.
Szimá
odament a két látogatóhoz: - Meg vannak elégedve az ajánlatommal? – kérdezte
fáradt hangon.
– Igen és nagyon hálásak
is vagyunk ezért. – mondták szinte egyszerre, majd kezet ráztak és elbúcsúztak.
Néhány másodperc után Szimá a távolodó látogatok után kiabált: - Várjanak még
egy pillantott. – majd elmosolyodott.
Xetrim és Goor megfordult.
–
Bocsánat elfelejtettem megkérdezni, hogy visszatalálnak vagy küldjek valakit,
aki segít a bázison eligazodni? – kérdezte a még mindig mosolygó Szimá.
–
Köszönjük. Értékeljük az ajánlatát, de egyedül is visszatalálunk. – válaszolta udvariasan Goor, majd a fejükkel
biccentettek egyet és kimentek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése