Szímá az irodájában felhívta a Cerberus rendszer adatait
majd megjelentette hologram formájában a csillagot. A gigantikus szimulált nap
az íróasztala előtt néhány méterrel lebegett. A Cerberus egy szuper vörös óriás volt.
- A
holografikus nap túl nagy le kéne kicsinyíteni legalább annyira, hogy a
hetedikbolygót ki tudjuk venni – javasolta Xetrim aki szintén holografikus
formában állt mellette.
A szaleán nő erre a megjegyzésre savanyú képet vágott majd
kiadta a parancsokat. A gigantikus nap zsugorodni kezdett, míg a bolygói
láthatóvá váltak.
– Komputer a hetedik bolygót nagyítsd, ki a többit töröld.
A rendszer eltűnt csak a Cerberus VII. növekvő gömbje
maradt. Néhány másodperccel később már a holdjait is ki lehetett venni.
– Hoppá
ez egy gázóriás – mondta a kékbőrű nő majd kérdően folytatta – ezek szerint az
egyik holdja lesz a célpont, de vajon melyik?
Xetrim megdörzsölte az állát – ha tippelnem kéne, akkor erre
fogadnék – majd rámutatott a gázóriás felszínétől számított harmadik
óriásholdra – az adatok szerint elég tömör ahhoz, hogy komoly gravitációs teret
hozzon létre – magyarázta majd kicsit lelkesebben – ha jól értelmezem a hold
felett lebegő írást, akkor a gravitációja alig nagyobb, mint a Terra Ultimáé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése