10. fejezet Ha
tetszett a részlet LIKEOLD az oldalt!
A hatalmas hatlábú lények felemelték a nyitott csőszerű
farkukat és a vadul tüzelő zeturánusokra céloztak. A következő pillanatban a
nyílásokból sötétzöld folyadék lövellődött ki a körülöttük futkosó tömegre. Néhány Plazmanyelő nem tudott időben
elmenekülni a feléjük közeledő folyadéktól és másodpercek alatt bimaszává
olvadtak. Néhányukra meg egyszerűen rátapostak az óriási hatlábú mutánsok. Zorák a sisakmikrofonba belekattogott egy
néhány rövid mondatból álló parancsot. A Plazmanyelők többsége a kupola pereme
felé rohant, míg néhányuk félútón hírtelen megállt. Ekkor már célra emelt
Pházon vetőkkel a kezükben hátráltak szép lassan. Még ugyanebben a másodpercben
mindegyik lénybe két-három rakéta csapódott be. A mutáns lények meglepő módon
csak néhány kisebb részre szakadtak, majd néhány másodperccel később szemmel
láthatóan beindult az újabb mutáció.
– Gravitron! – kattogta ekkor Zorák.
A
zeturánusok több tucat fekete gömböt dobtak az egyre vadabbul vibráló óriási húscafatok
közé. Miután nyugalmi állapotba kerültek mindegyiken piros fények gyúltak ki,
majd néhány métert felemelkedtek. Miután ismét megálltak csak ezúttal a
levegőbe egyre gyorsabban csipogtak és villogtak. Miután a csipogás, úgy felgyorsult,
hogy egy hangnak hallatszottak hírtelen és kis híján egyszerre felrobbantak. Mindegyik tűzlabda rövid idő után megállt a
levegőben, majd hírtelen saját magukba estek vissza. A teremben több kis
formátlan fekete lyuk lebegett és nagy erővel szippantották be a körülöttük
lévő anyagot. Néhány zeturánus nem talált időben kapaszkodót így a gravitációs
őrvények egyike kíméletlenül magába szippantotta. Ahogy teltek a másodpercek
egyre több kapaszkodónak használt tárgy adta meg magát és a Plazmanyelővel együtt
végezték az egyikbe. De legalább gyors halált haltak. A másodperc tört része
alatt atomokra szakadtak, majd a semmi közepébe préselődtek. Zorák kapaszkodója
is megadta magát. De még mielőtt túl közel került volna hozzá az instabil kis
fekete lyuk egyszerűen eltűnt, majd átesett a hűlt helyén. A lendülettől a
kupola túloldaláig vadul bukdácsolt és gurult, de túlélte. Először nem tudta,
hogy miért, majd miután kitisztult a feje észbe kapott. Egy Gravitron gránát a téridő szöveteit
roncsolja meg, így hoz létre egy instabil a valódi társaihoz képest mikroszkopikusnak
mondható rövid élettartamú fekete lyukat. Ezek, úgy lettek megtervezve, hogy nagyjából
három perc után elpárolognak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése